Rendezd: Dátum szerint | Most Rates | Legtöbb megtekintés szerint | Hozzászólások szerint | Abécé sorrend szerint
Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros a Magyarság Házában

2015. november 21-én 18 órától a Magyarság Házában került megrendezésre Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista „Maszek balladák” című előadóestje. A rendezvény keretén belül megnyitották az "Erdélyi műemlékek" című vándorkiállítást is.
Véget ért a  2. Visegrádi Ifjúsági Konferencia


2015. november 19-22. között a Fidelitas és MIÉRT közösen szervezte meg a 2. Visegrádi Ifjúsági Konferenciát. A kolozsvári találkozó fő témája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés erősítése volt. Nyolc ország, több mint száz meghívottja számos magas színvonalú előadáson vett részt, emellett a fiatal vezetők elfogadtak egy közös nyilatkozatot, amelyben a kormányzatok és a kisebbségek közötti együttműködést szorgalmazzák.
Románia kiváló fiataljait díjazta a Romániai Ifjúsági Civil Szervezetek Országos Gálája



A Romániai Ifjúsági Civil Szervezetek Országos Gálájának a második évadát idén Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosában szervezték meg. A Gálára 2015. november 14-én, szombaton került sor, este 19.00 órától a kolozsvári Diákművelődési Házban.
Day 15 november: Tűzoltó-torony „más fényben”

Vasárnap, november 15-én a Day 15 csapata újabb nyilvános akcióra készül, ezúttal az elfeledett kolozsvári Tűzoltó-tornyot állítva a figyelem középpontjába. A Tűzoltó-torony a Széchenyi téren, a Szappany (Tipografiei) utcában található. Az esemény 12.00 és 23.00 óra között látogatható.
Második alkalommal szervezték  meg a KIFOR Műhelytábort

A hétvégén, Kalotaszentkirályon gyűltek össze a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum tagszervezeteinek vezetői. A második alkalommal megszervezett KIFOR Műhelytáborban az önkéntesség és a társadalmi szerepvállalás volt a két fő téma. A rendezvény a Kolozsvár 2015-Európa Ifjúségi Fővárosa eseménysorozat keretében valósult meg.