Szerző: admin on 11-10-2015, 09:50
Kolozsvár-napot tartott Budapest


A Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros Budapest Központ október 8-án Kolozsvár-napot tartott a Design Terminálban, ahol főként a Kincses városban rejlő lehetőségekről, tehetségekről és tehetséggondozásról, valamint Kolozsvár és Budapest kapcsolatairól, együttműködési fórumokról és megvalósításokról esett szó.

Elsőként a PocketGuide alkalmazás Kolozsvár-túráit mutatták be. A sajtótájékoztatón Budapestet Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese képviselte, aki beszédében megemlítette, hogy rokoni szálak fűzik Erdély fővárosához, így mindig büszkeséggel tölti el, ha ilyen rendezvényen vehet részt. Kolozsvár részéről Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke, Kolozsvár város önkormányzati képviselője beszélt, hangsúlyozva az ifjúság szerepét a város dinamikus fejlődésében. A sajtótájékoztató második felében Ács Zoltán, a Design Terminál inkubációs program vezetője ismertette a partnerségen alapuló támogatást, amely hozzásegített az applikáció létrejöttéhez. Az applikációt Sándor István, a PocketGuide tartalomfejlesztési vezetője mutatta be az érdeklődőknek. Az applikáció az okostelefonok által válik egy kreatív, offline módon is üzemelő idegenvezetővé. A túrák a budapesti csomaghoz hasonló témákra épülnek, az urbanisztika, divat és startup illetve, a Kolozsváron alapértelmezett színház témakörrel kiegészülve. Sándor István elmondta, hogy a fejlesztők számára nagyon fontos a többnyelvűség, így ez három nyelven (angol, magyar, román) érhető el, emellett figyeltek rá, hogy román és magyar túravezetők is legyenek.

Kolozsvár-napot tartott Budapest

A sajtótájékoztató után a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Elit, képzés, trendek – Nemzetközi példák és minták a magyar elitképzés megújításához című kötetét mutatták be. Szalai Zoltán szerkesztő, köszöntőjében elmondta, hogy az elitképzés szakirodalmát keresték, de egyetlen magyar nyelvű összefoglalót sem találtak, amely bemutatná a nemzetközi elitképzési trendeket, ezért tartották fontosnak a kötet megjelenését. Viszkievicz András, a tanulmánykötet egyik szerzője kiemelte, hogy az MCC a legtehetségesebb diákokat szeretné elérni, és lehetőséget nyújtani számukra a továbbfejlődésre. Az elitképzés bátorítja a diákok egyéni gondolkodását, közben pedig közösség- és kapcsolatépítő szerepet is ellát.

Kolozsvár-napot tartott Budapest

Az est második felében, egy vállalkozói meet up-ra került sor, melyen négy témában hét különböző vállalkozás, intézmény mutatkozott be – ismertetve tevékenységüket, piacukat, kiemelve erősségeiket, illetve megvillantva a különböző lehetőségeket. Az érdeklődők megismerkedhettek a start up-ok világával a Design Terminál és a Cluj StartUps által, bevezetést kaptak a streetfood gasztronómia rejtelmeibe a Soup Culture és a Souper által, illetve a tehetséggondozás és az elitképzés fellegvárainak tevékenységébe tekinthettek be a Mathias Corvinus Collegium és a Gazdasági Tanácsadó Klub által. A sort többnyelvűség témában az Igen, tessék! mozgalom bemutatója zárta. A beszélgetéseket Papp Gábor szakember vezette, kinek szakterülete a keresőoptimalizálás, a digitális üzletfejlesztés és az üzleti modellek.

Az esemény a Kolozsvár 2015 egyesület, az Igen, tessék! mozgalom, a Mathias Corvinus Collegium, a Design Terminál és a PocketGuide együttműködéséből jött létre, a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Főváros Budapest Központ programsorozatában.


Hozzászólások:

Hozzászólok: