Rendezd: Dátum szerint | Most Rates | Legtöbb megtekintés szerint | Hozzászólások szerint | Abécé sorrend szerint
Otthon, MásKÉPp - fotópályázat


Az Új Nemzedék Központ és a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa
„Otthon, MásKÉPp” címmel fotópályázatot hirdet

 A Day 15 projektet díjazta a BATRA 2015

Kulturális/kezdeményezés/kísérletek kategóriában díjazta a Day 15 stratégiai projektet Kolozsvár (és nem csak) építészközössége. A zsűriben román, angol, finn, svájci, francia és olasz mérnökök bírálták el a beérkezett projekteket. Ennek értelmében a projekt olyan szakemberektől kapta meg a legjobbnak járó díjat, akik nap mint nap tevékenykednek ezen az területen, és bár a Day 15 projekttel és annak megvalósításaival először találkoztak, elég jónak találták az eddig elért eredményeket ahhoz, hogy díjazzák azokat. Nagyon örülünk annak, hogy a befektetett munkánk és a Day 15 üzenete értékelendő a világ és a szakemberek számára. Jó látni a pozitív visszajelzéseket és azt, hogy a világ szerint is van értéke annak, amit csinálunk.
Ingyenes kurzusok egyetemistáknak management és cégalapítás téren.
Ha fiatal vagy, és úgy érzed, hogy hiányzik az életedből a béke, a szabadság vagy több boldogságra vágysz vagy csak csupán erősíteni szeretnéd Istennel való kapcsolatodat, ott a helyed.